La cavalcade

Je tiens la vie pour étrange qu'elle organise tous ces choses autour de nous. Totalement eceptionel et effrayant. Elle te saisit, bouleverse, secoue. Mais qui êtes-vous, là? Puis elle t'ébranle et dépose, tout simplement. Tu es debout muetement. Quoi?! Quelle bonne organisation! Les semaines passent en silence gris et bumm. Tout te tombe dessus, tu veux t'affaisser, mais tu ne peux pas, il t'appuie. La cavalcade tournoie, la joie rite, le chagrin sangloté, les sentiments étouffés, l'espoir clignoté. Ceux sont nous.

Efin une chanson que tout le monde connaît, ceux qui ne l'aiment pas saivent sa parole aussi. Magnifique. Hier, au bal des lycéens en terminal j'ai presque pleuré. Je suis arrivée à la maison et j'ai pleuré. Je pleurerai...

Mindig is különösnek tartottam, hogy az élet hogyan szervezi körénk azt a sok mindent. Egészen rendkívüli, ijesztő. Felkap, felkavar, felráz. Ki vagy te, ember? Megrendít. Letesz. Te meg állsz némán. Mi van? - hangzik a rémült kérdés. Micsoda szervezés! Hetek telnek el szótlan szürkeségben, aztán bumm. A nyakadban van minden, össze akarsz roppanni, de nem tudsz, lenyom. Pörög a kavalkád, vele táncol a kacagó öröm, a zokogó bánat, az elfojtott érzelmek, a pislákoló remény. Ezek vagyunk mi.

És most egy szám, amit mindenki ismer, aki nem szereti, az is tudja a szövegét, gyönyörű. Tegnap szalagtűzőn majdnem sírtam ezen a számon. Hazajöttem és sírtam rajta. Fogok még sírni...