Ce ne mérite plus pour moi

C'est pas un blog où j'écris ce que je fais tous les jours, c'est pas de journal, c'est pas de chef-d'œuvre philosophique, retorique. Autrefois j'écrivais les très longs textes  de mes sentiments, de mes pensées profondes qui (peut-être) donnaient à réléchir. C'est pas ce blog-là, je ne l'ai ouvert pas pour ça. Ici, c'est moi, mais soustrairant deux. Il y a qui m'interesse, que j'aime, les moments inoubliables, les randez-vous, les événements importants, et parfois je poublie quelques pensées concises aussi.

Après la conversation hier je pense que je donnerai mon avis moins parce que ce ne s'interesse personne. Il se passe que tout les mondes me dit que je ne fais pas la lecon à eux, ils n'ont pas besoin de mes conseils. C'est la raison (pas juste la personne hier) pourquoi je pense maintenant que je ne donnerai plus de conseils, il est superflu de  taper et tchatcher pendant des heures. Je réléchis bcp, je lis, j'écoute, j'observe et je construis mon avis. Je ne affirmais jamais que mes conseils sont toujours parfaits, je les donnais avec mon mieux savoir pour aider. Jamais plus.

Maintenant une seule personne puisse écouter mon avis, mais elle est loin, à Siófok. Les autres ne font que sourir ou m'emmerdent. Ce ne mérite plus pour moi. J'adore quand on me demande, quand je peux parler,  je peux aider mais dans ce cas je n'ai pas envie de le faire. Quelque chose s'est cassé dans moi.

Bele vágok a közepébe. Ez nem egy olyan blog, ahol minden nap leírom velem, hogy és mi történt, nem egy napló, nem is egy filozófiai, retorikai remekmű. Régen még írtam hosszú értekezéseket az érzelmeimről, a mélyenszántó gondolataimról, talán el is gondolkodtattam. Ez nem az a blog, nem is abban a szellemben nyitottam meg. Itt én vagyok, de levonva belőle kettőt. Itt van, ami érdekel, ami tetszik, amit szeretek, emlékezetes pillanatok, találkozások, az életem főbb eseményei, néha nap pedig közzéteszek egy-egy velősebb gondolatot is.

A tegnapi események után pedig úgy gondolom, hogy személyesen is kevesebbet fogok véleményt formálni, mert nem kíváncsiak rá. Az a helyzet, hogy mindenkitől megkapom manapság, hogy ne oktassam ki, mert ő tudja mit csinál, nincs szüksége az én véleményemre. Nem a tegnapi egy ember miatt, hanem mások miatt is úgy érzem, hogy fölösleges a húsomig pötyögni az ujjaimmal, vagy kiszáradásig magyarázni. Nekik érdektelen. Én sokat gondolkozom, olvasok, hallgatok, megfigyelek, és ebből építkezek, ezt közvetít(tett)em. Soha nem állítottam, hogy az én tanácsaim tökéletesek, a legjobb tudásom szerint adtam őket, annak a reményében, hogy segíthetek vele. Soha többé.

Jelenleg egy ember kapható az én filozófiai érveléseimre, de ő most messze van, Siófokon. A többiek általában bájosan mosolyognak vagy nyilvánosan szarnak a buksimra. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy ezért nem éri meg. Én élvezem, ha kérdeznek, ha beszélhetek, ha segíthetek, de ezek fényében már egyáltalán nincs hozzá kedvem. Eltört bennem valami.