Mais doucement! - dit bas le rien

 Un regard brumeux. L'ennui profond, taciturne. Du aboiement. Une théière qui souffle. La sévérité du père. Et ici, c'est moi, je suis ébouriffée et je fléchis et  fais des signes avec un sourire faux. Ici! En tout cas je suis en train de télécharger le film Camambert rose qui mérite une note nouvelle. Mais doucement! Non, la lumière ne jaillit pas par cette  fenêtre, juste les chats font des petits chats. En plus l'eau du bain se rafraîchit. Tic-tac! Les minutes rodent à côté de moi. Elles sont très futées, elles le font pendant je tape et je ne fais pas attention. Dans la obsucrité un crayon sans pointe sourit à moi. Il y a juste quelques heures et j'ai rit du fond du coeur, moi aussi. Peut-être un voix ancien, un sentiment ancien, une humeur ancienne, de le musiqe du arrière plan. Tout. Elle ne  me comprennait pas, j'ai vu qu'elle plissait le font. Au bout (peut-être grâce à mon humour fascinant) ses rides se sont effacées et elle rirait avec moi. La téléphone a crié: il n'y a personne à l'appareil! Puis je me suis assise, la musique est morte, l'ampoule a grillé, l'un chat a découverté l'autre... et je m'assieds encore ici. Toute seule. Pas de lumière, seulement l'écran m'en donne quelques gouttes. Il est assez agréable. Maintenant l'eau du bain est plus attrayant. Quoi? Un voix sourd me dit: "Bonsoir! L'eau du bain s'est évaporé..."

Ködös tekintet. Mély, szótlan unalom. Hangos kutyavonítás. Fütyülő teáskanna. Atyai szigor. Gőzölgő fürdővíz. És itt vagyok én kócosan, görnyedten, és bájos álvigyorral integetek a monitor mögül. Ide nézz! Mindeközben halkan csorog lefele a Rózsaszín sajt nevezetű alkotás, ami megérdemel egy külön posztot. De csitt! Nem, nem fény tör át az ablakon, csak a macskák rosszalkodnak. Közben meg sunyin hűl le fürdővíz. Tikk-takk! Elosonnak mellettem a percek. Cselesek, úgy csinálják, hogy ne vegyem észre, miközben pötyögök. A homályban rám nevet egy hegyezetlen ceruza. Pár órája csupán és is nevettem, szívből jött, mélyről. Talán csak a régen hallott hang, egy régi érzés, a hangulat kelleme, a háttérből szűrődő zene. Minden. Ő nem értette, a nem létező telefonzsinóron átrágva magát ráncos homlokkal nézett rám. Végül lehet a jó humorom okán, de kisimultak azok a ráncok, velem nevetett. Sikoltva szólt hozzám a telefon: tű-tű-tű, már nem volt a vonalban. Aztán leültem, lehalkult a zene, a lámpa kiégett, a macskák meg egymásra találtak és én itt ülök még mindig. Egyedül. Már kintről sem szűrődik fény, a monitor lapja szór rám fényharmatot. Kellemes. Máris vonzóbb a fürdővíz. Micsoda? Tompa hang suttog: "Jó éjt, elpárolgott a fürdővíz..."